Tim Gábor három dobogót szerzett a Swift Cup Europe szezonnyitóján!

A 2020-as FIA Swift Cup Europe nemzetközi bajnoki trófeájának elnyerése után úgy vágott bele az idei szezonba Tim, hogy meg kell védeni a címet. Tudták, hogy ezúttal több olyan ellenfelük lesz, akik győzelmi esélyekkel érkeznek, így minden egyes pontnak fontos szerepe lesz. Ez beigazolódott, nagyon kemény versenyekkel kezdődött az idei szezon a Hungaroringen.

Megújult dekorációval frissítették az autót, sajnos nem több, hanem kevesebb támogatóval matricázhatták az autót a tavalyi évhez képest. Természetesen ebben a válságos helyzetben ez nem meglepő. De ez azt is jelenti, hogy a költségvetés behatárolja a mozgásterüket az idei szezonban.

Ezúttal már teszteléssel kezdte Gábor az évet, ez nagyon hiányzott tavaly.

Ugyan nem volt lehetőség új gumin edzeni, de a versenytempó jónak tűnt kopott gumikon. Az új gumin való edzés nagyon szükséges lenne, hogy időmérésre is tudjanak a beállításokon finomítani, de azzal kell főznünk amink van.

Pénteken nem biztos, hogy jó irányba indultunk el a beállítások terén, ami meglátszódott a hétvége időmérésén és az első versenyen. Kicsit elmentünk szélsőséges irányba és ezzel időt vesztettünk. Ugyan gyorsultunk a tavalyi évhez képest, de többen átléptek rajtunk. Az időmérésen sokáig rosszul álltunk, csak az edzés végén sikerült javítani, mikor már nem volt annyi élet a gumikban, de a negyedik hely megszerzése az utolsó pillanatban komoly mentés volt.-  mondta el Tim Gábor

Az első verseny végére utolérték a vezető Max Wimmert,  Tim mögé felzárkott Bucsi Attila. Egy komoly, négy fős csata alakulhatott volna ki, de egy baleset miatt leintették a futamot idő előtt. A Harmadik hely nem rossz, de talán lehetett volna a verseny utolsó köreiben akár győzelemért is küzdeni.

Szombatra átcsavarták az autó beállításait. Volt benne rizikó, de úgy voltak vele, hogy max elmegy a második verseny, és még tudunk újra reagálni. A felhasználható 6 új gumiból a maradék kettőt félre rakták, maradtak az első versenyes gumikon.

A hatodik helyről rajtolva lassan sikerült átverekedni a mezőnyön, de tavalyi riválisuk, Dominik Haselsteiner addigra már meglógott. Ugyan minden körben faragott Tim a hátrányból, nem sikerült utolérni. Viszont ekkor már látszott, jó irányba mentek a beállításokkal. A második hellyel elégedettek lehettek, fontos pontok kerültek a zsákba.

Az utolsó versenyre felkerült a maradék két új gumi. Túl nagy csodát nem vártak ettől, hisz a legtöbben hasonlóan taktikáztak.

A verseny első felében feljött Gábor a harmadik helyig, ám újra komoly baleset miatt kellett megállni a mezőnynek, ezúttal piros zászlóval megszakították a versenyt. Ekkor közel 12 perc volt hátra. Az újraindításkor 6 é fél perc volt a visszaszámláló órán, így eltűnt egy jelentős idő, ami esélyt adott volna arra, hogy a győzelemre törjünk.

Aleks Sówka megelőzése sikerült az utolsó kör utolsó kanyarjában, ezzel újabb második helyet lett Tim Gáboré.

„Nem vagyunk elégedetlenek, az első hétvége után a második helyen állunk a bajnokságban, számításaink szerint 2 pont lemaradásban Lengyel Ádám mögött. Innen folytatjuk majd május a világ egyik legjobb pályáján a Red Bull Ringen.” – nyilatkozta Tim Gábor beszámolójában.

Összegzés tehát: egy harmadik és két második helyezés, ami szép teljesítmény az év első versenyén! Gratulálunk!

Forrás: timgabor.hu

 

Author: rally24.hu