2023. április 15-én rendezte a Sport Evo Kft. az R-Cup Challange idei második fordulóját a Mezőkövesdi reptéren.
Most is gyorsan betelt a 160 hely a versenyre, köztük több nógrádival. A reptéren kijelölt 4km-es pályát, négyszer kellett teljesíteni, amelyből a legjobb három ideje számított a végértékelésnél.
A versenyzőknek nemcsak a pályával, hanem a változékony időjárással is megkellett küzdeniük, hiszen volt olyan, hogy még a mezőny eleje szárazon a vége már vízen ment.
A legjobb nógrádi Kadlót Józsi lett BMW E46-osával, akiknek egy ízben az AC adta fel a leckét, majd a kipufogó szakadt le, és kardán hardyt is kellett cserélniük, végül az utolsó szakaszon árkot is jártak. A kalandok ellenére az abszolút harmadik helyen fejezte be a versenyt, valamint megszerezte a BMW Kupa első, T2.0+ kategória 3., és az L2WD második helyét is.
Abszolút 12. GR.H 1.6 + kategória első, és Túra 2000 harmadik helyén ért a célba Kerekes Bence Lada VFTS-ével. Az első szakaszon még nem találta önmagát, de utána a gázra pattant és megmutatta ki a legjobb Ladás a mezőnyben.
Éhn Dániel a GR.H 1.6 alatti kategória és a Túra 1600 harmadik helyén térhetett haza a gombszeművel.
S1600 alatt Kilczin Zsolt negyedik lett Toyota Corollájával.
Pöttlet Anton a hetedik helyre hozta be a Hondát ugyanebben a kategóriában.
T1600-ban Ajtai Péter 18., Ajtai Tamás 21. lett a sárga kereklámpással.
Túra 2000-ben Ádám Viki a 20. helyen végzett egy Renault Clio-val. Ő már az utolsó szakaszon nem tudott elindulni, mert eltörtek a kerékcsavarjai.
Csepela Ricsi T 2000+-ban a tizedik helyet, még BMW Kupában a 8. helyez szerezte meg a kompóttal.
Romhányi Tamás a 11. lett szinté ebben a Túra 2000+-ban BMW-jével.
Oravetz Attila sajnos csak két szakaszt tudott teljesíteni a Skoda 130-al.
Gratulálunk mindnekinek! Folytatás májusban… nemsokára kiderül, hogy hol!
Eredmények: http://autoszlalom.hu/eredmenyek/?type=results&id=123
Fotók: Facebook, Ádám Viki