Hogy mennyire népszerű a rali Nógrádban, és Salgótarján környékén? Mi sem bizonyítja jobban, hogy a hétvége alatt rengeteg, képet videót küldtetek nekünk, amit köszönünk szépen. Szintén rengetegen követtétek velünk az eseményeket Facebook oldalunkon.
Az már csak hab a tortán, hogy a végén igazi örömünneppé lett a Salgó Rally, hiszen egy nógrádi versenyzőpáros, a szécsényi Vincze Ferenc – Percze Nándor kettős nyerte a versenyt Skoda Fabia R5-ükkel, több mint 30mp előnnyel, a második helyezett Turán Frigyes – Farnadi Ágnes – VW Polo GTI R5 trió előtt. Vinczeék a 11 szakaszból kilencet megnyertek, így igazéból kérdés sem lehetett, végül ki kerül ki majd kettejük csatájából győztesen.
A harmadik hely a Német Gábor – Németh Gergely – Hyundai i20 R5 hármas ölébe pottyant. És hogy miért írom ezt, hogy pottyant? Kérdezhetnénk, hol van a másik szécsényi születésű, de a tavalyi évben Győrbe költöző Velenczei Ádám. Nos, ők Vánsza Zsolt navigálásával folyamatosan a harmadik helyen autóztak, majd a másnapi első gyorson defektet kaptak, és ezzel elúszott a remény a dobogóra. Végül tetemes hátrányt összeszedve a 11. helyen értek célba. Nem jó ez a bajnoki pontok szempontjából, de sajnos, most nem állt mellettük a szerencse.
Valahogy így történhetett, hogy abszolútban eléjük került a Határ Attila – Éhn Dániel páros, akik a szenzációs 9. helyen végeztek a Peugeot 208-al. A Peugeot Kupában, már az elejétől kezdve megszerezték a vezetést, és csak egyetlen szakaszon engedték át az elsőseget Vogel Adrinak. Attiláék a végén több mint 2 perces előnnyel zárták a versenyt, a Berta – Császár, és a Bertalan – Paizs kettősök előtt.
A Molnár István – Fekete Zsolt (Salgótarján polgármestere) kettős, az abszolút 13., ORC 3., P14 második helyére hozták be a Micut. Ők egy késés, és lassítók miatt összeszedtek 40mp büntit a verseny végére.
Tizenhatodik helyen végzett a Perge György – Kikiny kettős. a Skoda Fabia R5-el. Az elején bealudtak, majd fokozatosan próbáltak gyorsulni, mondta el a pilóta. Nekik is volt egy késésük és két lassító miatti büntetés is.
ORC/P12-ben nyolcadik helyen érkezett a célba a Tóth Ottó – Ripka Attila kettős. Kalandos volt számukra a verseny, hiszen első nap becsúsztak, második nap pedig Cereden utolérték többször is az előttük rajtolókat.
Historicban az abszolútot, és a kategóriát is a Kreicsi Bálint – Lieszkovszky Gábor páros nyerte a kis e21-es BMW-vel. Az első szakasztól kezdve, a második helyen autóztak Wirtmann Feri’bácsi nyomában. A Mátrába kilukadt a hűtő, így kérdéses volt eljutnak-e a szervizig. Szerencsére eljutottak, közben kiesett a legnagyobb ellenfelük Wirtmann, kuplungprobléma miatt, így 15mp előnnyel várhatták a szombati folytatást. A 15 mp előnyből a verseny végére 41- lett, így a Fiatos Baloghék előtt ők nyerték a Salgó Rally 2023 Historic-ját! A harmadik helyen a Csukovics – Kari páros ért célba egy kereklámpás Ladával.
Rally2-ben Fábiánék vitatható kizárása utána Buszos, azaz a Zoltán Kevin – Búzás Róbert páros nyert egy Citroen C2R2-vel, második a Szetei – Tisch kettős lett Peugeot 208 -al, még a harmadik szintén egy 208-assal az egri Strider Zoltán lett, Borsfai Dáviddal az oldalán.
És ami a nógrádiakat illeti. A legelőkelőbb helyen az Illés Zoltán – Diósi János végzett, ők az abszolút 16., kategória 9. helyen értek a célba.
Abszolút 20. és P13 kategória negyedik helyén végzett a pásztói Lőrik László – Zsiga Zsolt kettős zöld Lada 2107-esükkel. Az utolsó előtti szakaszon még a kategória második helyén álltak, ám technikai problémájuk adódott így kikéstek az utolsó rajtból, amit a rendezőség 1 perc 20 másodperces büntetéssel honorált.
Az Ivony Csaba – Kiss Norbert kettős jól kezdte a versenyt a kompóttal, majd Szuhán becsúsztak. Szerencsére kitudták őket szedni a nézők, és mentek tovább, ám így elég sok bennmaradt a szakaszon. Végül az utolsó szakaszon váltóhiba miatt kényszerültek kiállni.
Csakúgy mint a Molnár Ferenc – Czinege László páros, akik az ORB2 Lada Kupájának dobogójáról mondhattak le a Lada féltengely törése miatt, szintén az utolsó Cereden.
A pénteki napon a Rally3-asok is bizonyíthattak, ugyanazokon a pályákon, mint a nagyok, vagyis az ORB/ORC és a Historic mezőnye.
A Borza Balázs – Borza – Weller Szilvia kettős az abszolút negyedik, és P12 kategória első helyén végzett a Ladával. Az első szervizből még úgy mentek ki, hogy az abszolút második helyen álltak. Az utolsó előtti szakaszon nekik is volt némi kaland, és az utolsón a többiek is belehúztak, így a negyedik helyen végzett a páros, ami így is szép eredmény.
Abszolút 15., P13 hetedik helyén végzett a Kerekes Bence – Szőllős Róbert Báttya kettős. Bence 18 évesen, élete első Rally3-as versenyét teljesítette. Folyamatosan gyorsult, volt, hogy az abszolút 10-ben autózott. Büntetésből nekik is kijutott, defektes kereket kellett cserélni, ezért kikésték az utolsó rajtot, amivel egy perces büntetést kaptak. Az eredmény így is nagyon szép elsőre!
A Kiss Levente – Migács Krisztián páros az abszolút 20. helyre hozta be a körlámpást, még a P12-ben a nyolcadikok lettek. Az elején rögtön dupla defektet kaptak, egy pótkerék volt náluk, így ez visszavetette őket a jó eredmény elérésében.
Bódiékat ugyan a harmadik gyors után kizárták, de szuper rallyztak tovább, így ha kaptak is 10 perc büntit, a célbaérés azért sikerült a Trabival.
Holecz Andrásék az utolsó szakasz közepéig vezették az A 1.6-os kategóriát Holtner István navigálásával, amikor is a Suzuki azt mondta nincs tovább.
A Rally3-asok versenyét végül Takácsék nyerték BMW-vel, mögöttük a szintén BMW-s Békési Richárd – Bernát Zsolt páros végzett, még a harmadik a Lenkey Ákos – Drótos Cintia – Lada 2101 hármas lett.
Gratulálunk mindenkinek!
Eredmények: https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=195
Folytatás a Mecsekben Június végén!
Fotók: Facebook, Csati, NGS Photo, Zola