Óriási érdeklődés mellett zajlott a Rally Show Dolná Strehová idei harmadik fordulója az alsósztregovai reptéren. Összesen közel 130 nevezés érkezett a versenyre, amelyen több nógrádi is indult.
A pályán új nyomvonalat jelöltek ki, amely által lassabb lett a rajtoltatás, így a rajtot is reggel 9-re tették, a verseny végül kb. 17 órakor ért véget, amelyen összesen 3 futamon bizonyíthatták képességüket az indulók. A háromból a legjobb két futam eredménye számított a végértékelésnél.
És akkor lássuk, hogyan szerepeltek a Nógrádiak:
A1-ben második helyet szerzett ezúttal Tóth Csaba Suzuki Swiftjével,
még a hatodik helyen Józsa István ért célba Skoda Favorittal. Ő egyébként megszerezte a Special kategória harmadik helyét is.
A4-es és S2-es kategóriákban Szuhánszki Bálint a harmadik helyet csípte meg, ezúttal egy Mitsubishi Lancer-ral.
Petrovics Ádám A4-ben 15., S2-ben 12. lett BMW E36-al.
Sztrehó Márió A4-ben a 19., S2-ben a 11. helyet hozta el szintén BMW-vel.
Kurcsik Róbert A4-ben a 18. lett BMW-jével.
AZ kategóriában a Sárközi – Boros páros a 11. helyre hozta be a narancs színű Lada VFTS-est. (A2-ben 20. helyen értek célba)
Ugyanebben a kategóriában a nézők oltárán áldozó Szilárcsik Gergő lett a 12. szintén Ladával. Gergő a junioroknál a negyedik helyet is megszerezte.
A lányoknál Deák Milla szintén a negyedik helyet szerezte meg a zöld BMW-vel.
Nagy Zoltán a Speciál kategória első helyét hozta el Crosskartjával.
Gratulálunk mindenkinek! Folytatás októberben az utolsó fordulón!
Eredmények: https://nadi.video.hu/pdf/2024_08_10_rsds_dolna_strehova_serialovy_2024_3_vysledky.pdf
Fotók: Zola Racing Media