2019-ben is a Női kategória bajnoka lett Vízvári Vivien a HRC sorozatában!

Tavaly még holtversenyben nyerte a bajnoki címet Bianka Kiskovacovával. Idén egyedül állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. 2019-ben Vízvári Vivien nyerte a Hobby Rally Cup Női, az a Zeny kategóriáját!
 2019-ben is megnyerted a HRC női kategóriáját. Esetleg mennyivel volt nehezebb ez a bajnoki cím mint a tavalyi? Igazából nehéznek ígérkezett az idei bajnokság a tavalyiból kiindulva, ahol nagyon kellett taposni a gázt, hogy jó eredményeket érjek el, és így is elég szoros volt a vége, hiszen holtversenyben lettünk bajnokok az egyik ellenfelemmel. Ebben az évben sajnos ő több versenyt is kihagyott, ez nyilván nekem kedvezett, de jobban örültem volna, ha jelen van ő is, és nagyobb a kihívás. Egy szónak is száz a vége, mindezek ellenére nem hagytam lazát egyik versenyen sem, próbáltam mindig az adott versenynapból, magamból és az autómból is kihozni a lehető legtöbbet és minél jobb időt autózni, hogy elégedetten vehessem át a díjakat minden verseny után és méltó legyek a bajnoki címre év végén.
Történt valami változtatás az autón?
Lényegesebb változás nem történt, mivel széria autó és utcán is ezzel közlekedem így meg kell felelnie a közúti szabályoknak.
Melyik az a verseny amit a szívedbe zártál idén a HRC sorozatból?
A harmadik versenyt. Nagyon szoros időket autóztunk az ellenfelemmel, körről-körre tudtam javulni és végül 0,4 másodperccel nyertem. Az a nap tele volt izgalommal, adrenalinnal és nyerni akarással. Nekem erről szól a versenyzés.
Kik segítették idén a versenyzésed?
Az idei szezon első versenyén a Határ Motorsport biztosított számomra egy másik autót, amivel indulhattam és szép időket futottam vele, megnyertem a női kategóriát. Az év további részében Vízvári Szabolcs, Kohánka Dávid, Telek Viktor és Nagy Péter szervizelte az autómat (akár a verseny előtti utolsó pillanatban is), nagyon szépen köszönöm nekik a gyors segítséget, türelmet, támogatást és a munkájukat amivel hozzájárultak a sikereimhez. Az idei versenyzésemhez szükséges kenőanyagokat a GULF Lubricants Hungary Kft. biztosította, köszönöm nekik a bizalmat és a támogatást! Továbbá köszönöm az egész éves segítséget a Tóth Autószerviznek és Rozgonyi Csabának!
Jövőre mire készülsz?
Sok tervem van, de hogy mi fog megvalósulni azt még én sem látom. Minden esetre nem szeretnék kiszakadni a benzingőzből.
Köszönöm! Gratulálok és találkozzunk februárban!
Olvastad már Vízvári Vivien tavalyi nyilatkozatát? Itt megteheted!
Fotók: Zola Racing Media
Author: rally24.hu