Nógrádiak a dobogón a Salgó Rally-n!

Óriási érdeklődés kísérte az Országos Rali Bajnokság 2020-as első futamát a Steelvent Salgó Rally 2020-at!

3 gyorsasági szakasz, köztük a leghosszabb több mint 26km-es körgyorsasági a Bátonyterenye – Mátraalmás. Az egy napba sűrített program alatt az első osztály versenyzőire több mint 120 km várt versenytempóban.

Rally1-ben összen 92 páros várta a rajtot, köztük a szlovák bajnokság több résztvevőjével. Rally2 a szlovák másodosztállyal megtoldott mezőnye 63 autót kóstált, és a Historicban 17 kettős gondolta úgy, hogy elindul a szezonnyitón!

Nemcsak a nézők és a média figyelmét keltette fel a szezonnyitó verseny, hiszen a rajtceremónián tiszteletét tette Jean Todt a FIA elnöke!

A versenyt óriásinak mondható előnnyel a Turán Frigyes – Bagaméri László páros nyerte egy VW Polo R5-el, mögöttük a szécsényi Vincze Ferenc -Bacigál Igor – Skoda Fabia R5 trió végzett, akik a mellélőtt gumi választás mellet egy rossz hátsó gátlóval is megküzdüttek az utolsó körben.

Egy defekt miatt csúszott vissza a harmadik helyre a Velenczei Ádám – Szőke Tamás – Skoda Fabia R5 EVO -val!

Az ORC 4. helyén ért célba a Molnár István – Fekete Zsolt – Mitshubishi Lancer EVO6 – trió, ők a kategória 3. helyét is megszerezték. Ők a verseny elején kaptak egy defektet, aminek következményét egész nap próbálták ledolgozni.

A Mócsány Zsolt – Gregus Ferenc a LADA VFTS-el az ORC 11. kategória 4. helyre jött be. Reggel begyűjtöttek 50mp büntetést, majd az autó rakoncátlankodott. –  Érzésre jobb volt, mint az előző. Örülünk, hogy részt vehettünk, úgyhogy meg van az öröm! 🙂 – mondta a pilóta az utolsó gyors céljában.

Szilágyi Patrik, Deák Henivel az oldalán végig az ORC elejében autózott az E36-os BMW-vel, de sajnos a vége előtt két szakasszal műszaki hiba miatt fel kellett adniuk a versenyt.

Szintén műszaki hiba miatt az első gyorsasági után állt félre az Oroszki Tamás – Oroszki Lili kettős, akinek a BMW-ben a szakasz közepén a váltó romolott el, így csak negyedik fokozatuk volt.

Rally2-ben Foczkó Ákos – Madarász Szabolcs – Lada VFTS trió nyert, mögöttük egy Lada 2107-el Fábián Donát – Bencsik István érkezett a célba. Harmadik Ruszó Krisztián lett, Geró Gáborral az oldalán szintén egy Ladával. 

Hatodik helyen a salgótarjáni Berta József – Losonczi Csaba páros ért a célba egy Honda Civic Type R-el. A kategóriájukban pedig bezsebelték a győzelmet!

Nyolcadik helyre hozta be a körlámpást a Molnár Ferenc – Czinege László kettős. Kategóriájuk 6. helyén végeztek.

13. helyre az Ivony Csaba – Kiss Norbert – BMW e36 Compact trió érkezett, és nyerték a kategóriájukat!

Az Illés Zoltán – Diósi János páros Peugeotjukkal csak a feléig jutottak, sajnos a 4-es gyorson beestek.

Műszaki hiba miatt adta fel szintén féltávnál a Balogh Péter – Lőrik László – Lada hármas.

A Historic mezőnyében Hoffer Zsolt – Bunkóczi Lászlóval az oldalán diadalmaskodott, egy Opel Kadett GSI nyergében. Második Fiat 131-el a Balogh Péter – Taskó András kettős lett. Harmadik helyen a salgótarjáni Kreicsi Bálint – Lieszkovszky Gábor – BMW 320 trió lett. Ők kategóriájukban a második helyen is végeztek!

Gratulálunk mindenkinek!

További eredmények: www.rallylive.hu

Folytatás Miskolcon augusztus közepén! 

Author: rally24.hu