Tim Gábor Európa-bajnok lett!

Tudom- tudom az van kiírva, hogy a „nógrádi ralisok blogja”… mégsem mehetünk el szó nélkül a vanyarci, idén a Swift Cup Europe-ban versenyző Tim Gábor eredménye mellett, hiszen ő lett a Swift Cup Europe idei bajnoka.

A koronavírus átalakította az egész világot, mondhatjuk, ezért Tim Gábor még májusban sem tudta mit hoz számára 2020:

„2010 és 2016 között három bajnoki cím, 77 verseny, 37 győzelem 22 rajtelsőség. Aztán csönd.

2017-ben áttértünk a rally világába, megszerettük, igaz, sokkal összetettebb sportág mint a pályaautózás. A vezetési tudás kevés a győzelemhez, rengeteg összetevő kell a sikerhez. Azért egy Rally3 északi régiós bajnoki cím és Rally2 bajnoki második hely összejött.

Az utóbbi napok, hetek azonban úgy hozták, hogy lehetőséget kapunk a régi sikerek helyszínére visszatérni. Ám ez a Suzuki Kupa, azaz a Swift Cup Europe más, mint ahol bajnoki címet szereztünk 2011-ben, és 2015-ben beugróként 8 versenyből 7-et megnyertünk.” – írta oldalán akkor a pilóta.

Rögtön az első Salzburgi futamon két győzelmet szerzett, majd a szlovák futamon szintén, Csehországban két második hely lett az övé, majd a mezőny újra Szlovákiába érkezett, ahol újra két győzelmet szerzett! A hazai versenyen, a Hungaroringen az első lát futamon második lett, így már bajnokként állt rajthoz a harmadik futamra, ahol szintén második helyen ért a célba!

Így 34 pontos előnnyel zárta a 2020-as Swift Cup Europe bajnokságot! Gratulálunk neki! És reménykedünk, hogy tovább viszi megyénk hírnevét akár a pályaautózás, akár rally szakágakban!

Fotók: Tim Gábor facebook

 

 

Author: rally24.hu