A bajnoki címért szálltak csatába az utolsó idei ORB versenyén, a Mikulás Rally 2020-on a nógrádi versenyzőink.
Vincze Feriék az abszolút 5. helyen zártak…
A Skoda Fabia EVO Rally2 váltó szenzorjának meghibásodása már az elejétől megkeserítette a Vincze Ferenc – Bacigál Igor páros életét. Folyamatosan kuplungolni kellett váltásoknál, amely sok másodperc hátrányt jelentett a hosszú gyorsokon.
„Nem annyira tudtuk élvezni a versenyt. Pedig kezdtem volna megkedvelni a murvát, nagyon kevés a tapasztalatom, sokat kell még murván gyakorolni, de azt csak technikai hiba nélkül lehet.” – nyilatkozta a verseny végén Vincze
Velenczei Ádiék 3 másodperccel követték Vincezeéket a hatodik helyen…
A Velenczei Ádám – Szőke Tamás kettős mindent megtett azért, hogy minél előkelőbb helyre hozza be a Skodát ezen a versenyen, hiszen nekik is állt még a zászló a bajnokicím megszerzésére. Ők sem mentek túl sokat murván, így a verseny előtt egy 140km-es teszten vettek részt.
A pilóta szerint sokat csúszkáltak, így sokat bennhagytak a gyorsokon. Végül … „próbáltunk mindent megtenni. Nagyon jó évünk volt.” – mondta Ádi az utolsó gyorsasági beírójában
A versenyt a Turán – Bagaméri kettős nyerte VW POLO R5-el, ám ennek ellenére az itt hetedik helyen célba érő Hadik – Kertész duó lett 2020 első osztályú Magyar Rali Bajnoka! Mögöttük 1 ponttal lemaradva Turánék, harmadik helyen a szécsényi Vincze – Bacigál kettős végzett, még negyedik hely a szintén szécsényi Velenczei – Szőke párosé lett. (Jelenleg nem hivatalos a bajnokság végeredménye, különböző szabályi módosítások miatt változhat a pontállás!)
A Kocsomba Károly – Oroszki Lili – BMW trió kiállni kényszerült az 5. gyorsot követően, pedig addig vezették kategóriájukat. 🙁
Rally2-ben az 5/RC3 kategória idei bajnoka lett a Berta József – Losonczi Csaba kettős és Honda Civic Type-R-jük.
Gratulálunk mindenkinek, a bajnokság idei históriájával tervezünk bővebben foglalkozni.
Eredmények forrása: rallylive.hu