Rendhagyó év volt 2020… Mint megszokhattátok év végén a bajnokságokban dobogós versenyzőkkel riportokat készítünk, ám mivel idén több bajnokság is elmaradt, így rendhagyóan kérdeztük a versenyzőket is…
Kilczin Zsolt – Skoda Felicia
2020-ra nagy terveim voltak, jött egy életmódváltás, és mára odáig fajult, hogy 2021-ben Superbody-ra készülök, hogy ott is megmérettessem magam. Ez az év Skoda Felicia 1.4 autóval kezdődött Mezőkövesden. Jól is alakult a front 1.6-ig és ccm kategóriát is vezettem, ahol sok Suzuki indult, az amúgy is erős mezőnyben. Aztán jött a Covid. Továbbra is ott akartam maradni a vérkeringésben, és Básti Krisztián barátom mögé beálltam a szakmai hátteremmel, és ültem be mellé a kassai bajnokságban, ahol kategória másodikok lettün. 2021-ben is támogatom, amennyire tőlem telik, hiszen ő tehetséges, és ezt már bizonyította. Én sem nem adtam fel az álmaimat, így egy Suzuki Swift Gti-t építek Rally2-re. A Suzukival van 9 év tapasztalatom, így talán könnyebb komoly technikát összeraknom. és elérhetőbb is. Jövőre beleakarok, és fogok kóstolni a hosszú szakaszokba, etapokba, a feelingbe, és ezért mindent megteszek, mint mindenben, amibe belefogok. Most fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam.
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! Eredményekben és megvalósult tervekben Gazdag Új Évet Kívánok!
Jéger Kevin – Lada
Hát a mi idei évünk elképesztően rossz volt.
Ugye jött ez a vírus is, és utána jöttek a problémák…
Mikor elkészült a Lada, kitört a kerék…, utána a 2 napos Strehova verseny előtti teszten, jött egy hajtókarcsapágy hiba, és mivel verseny előtt 3 nappal történt, igy az alkatrész nem ért ide…
Jövőre új autó, és új célok!
Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kiván a Jéger Rally Team!
Orosz Bence – Lada 2101
Az idei évünk a tapasztalatszerzésről szólt egy Szlovák amatőr sorozatban. Sikeres szezonnak mondható, mivel versenyről versenyre fejlődtünk, és ahol elindultunk technikai probléma nélkül célba is értünk. Ezért hatalmas köszönettel tartozom a szüleimnek és a barátaimnak a rengeteg segítségért!!
A téli időszakban próbálunk még fejleszteni és ugyan ilyen megbízható,jó autót összerakni mint idén.
Jövő évben is szeretnénk végig csinálni a szlovák amatőr bajnokságot, és jól érezni magunkat a barátainkkal!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és amatőr versenyekben gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek!!! 🙂
Fotó: BigBeni