A 2020-ban a Covid miatt kevés verseny került megrendezésre. A felsőzellői Rally Park rendezői dacolva a vírussal sikeresen rendeztek meg 4 versenyt. Azt hiszem mondhatjuk, hogy minden tiszteletünk az övék. És nem csak ezért, hanem azért is, mert évek óta írnak ki Magyar Kupát. A nógrádi versenyzők emellett, a versenyek hangulata miatt is előszeretettel járnak ide.
A 2020-as Hobby Rally Cup versenyein is szép számmal indultak, így eshetett meg az is, hogy idén egy nógrádi, a salgótarjáni Bíró Ádám lett a sorozat bajnoka! De nem csak az abszolútot nyerte meg BMW-jével, hanem az Magyar és a Master Kupákat, valamint az A4-es kategóriát is!
A2-ben Lakatos Attila az ezüstöt szerezte meg éves értékelésben Peugeot 106-osával.
A lányok között Vízvári Vivien volt a leggyorsabb, ám ő nem csak itt diadalmaskodott, hanem megnyerte az A3-as kategóriát is, valamint a Magyar Kupa harmadik helyére hozta be Peugeot 306-osát.
Maiczen Ákos az A4 kategóriában és a Master Kupában harmadik lett, még a Magyarok között a második helyen végzett a BMW E36-al.
A Juniorok között Szabó Tamás a dobogó második helyére terelgette 2020-ban a Ladát.
A Ladások között Vízvári Szabolcs szintén a második helyen végzett.
Gratulálunk mindenkinek!
Fotók: Duduka, Zola, saját