Szilveszter Rallye 2021- A ringen búcsúznak a nógrádiak!

Tavaly a pandémia miatt elmaradt az évadzáró Szilveszter Rallye. Idén védettségi igazolvánnyal lesz látogatható nézőkének 3000Ft-os áron, amely mindkét napra érvényes, és itt megvásárolható elővételben. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

2021.12.27-29 között rendezik a Szilveszter Rallye-t a Hungaroringen és környékén. A verseny meghívásos, így nem csak a top versenyzők, és külföldi versenyzők indulnak rajta hanem az amatőrök is.

Az első nap, az az december 27-én zajlanak a regisztrációk, és a pályabejárás, másnap 28-án a Ring belső szakaszoké lesz a főszerep, ahol először a tavaly előtti 8,1km-es, majd a 11,1km-es körgyorsot kell telejesíteni a versenyzőknek a kijelölt szakaszon. Másnap ezekhez a szakaszokhoz csatlakozik a Ring külső kétszer is.

A nap híre, hogy visszatér a szécsényi Vincze Ferenc 2019-es Rally Bajnok, egy Skoda Fabia R5-el! Mellette ott lesz a rajtnál Velenczei Ádám is, Bacigál Igorral és a Skoda Fabia Rally2-vel.

Az előzetes nevesi lista szerint Migács Krisztián, Dombi Peti oldalán diktál ismét a VW Golfban, Baranyi Tibi mellett, pedig a szintén nógrádi születésű Bakos István mondja majd az itinert.

Ám ennyivel nem érjük be, hiszen idén a Classic mezőnye is indul az évadzáró versenyen, nekik 28-án háromszor kell majd teljesíteni a Ring belső 8,1km-es szakaszát. Nos ide szép számmal érkeztek nógrádi nevezések.

Elsőként nevezett a Faragó Gábor – Horváth András páros a fekete Lada Samarával, szintén ott lesz a versenyen a Baranyi Nándor, és a Percze Nándor – Percze Laura kettős a másik Samara-val. A Ladásokat továbbá Morgenstern Erik – Danó Nándival az oldalán, és Józsa Edvin képviseli a megyéből. BMW-ből sem lesz hiány, a start vonalnál ott lesz Berecz Krisztián a narancs E30-al, Nagy Zoli és a fehér BMW e36 Coupe, Bíró Ádám, és Maiczen Ákos fekete E36-osa is.

Nevezési lista:https://q8oils.rallylive.hu/szilveszter-rallye-2021-/rajtlista

Classic nevezési lista:https://m.blog.hu/cl/classicmotorsportclub/image/21_rajt_szam.pdf

Időterv: https://q8oils.rallylive.hu/szilveszter-rallye-2021-/idoterv

Hivatalos oldal: www.szilveszterrallye.hu

Live stream: https://www.youtube.com/c/RallyeRadio

Hirdetőtábla

Fotók: Facebook Szilveszter Rally, Classic Motorsport Club

Author: rally24.hu