Tegnap rendezték az R-Cup Challenge idei, 7. és egyben záró fordulóját a mezőkövesdi reptéren. A több mint 4 km-es pályát négyszer kellett a versenyzőknek teljesítenük, a négyből a legjobb 3 futam eredménye számított a végértékelésnél.
A versenyen szép számmal indultak nógrádi versenyzők is, nemcsak azért mert sokan kedvelik ezt a pályát, hanem sok kategóriában még nyitott volt a bajnoki cím sorsa.
A legjobb nógrádi, a salgótarjáni Kadlót Józsi lett BMW-jével, aki mint verseny előtt elmondta tesztelni érkeznek az új fejlesztéseket, végül az abszolút 2., L2WD 2., és a Túra 2.0+ harmadik helyét szerezte meg. Szóval felköthetik a textíliát jövőre az ellenfelek.
Csakúgy, mint Kerekes Bence ellenfelei is, aki 17 évesen egy Lada 2105-el megnyerte a Lada 1.6+ kategóriát, és az abszolút 19. helyen ért a célba. Így a bajnokságban a „nagy” Lada kupa ezüstjét szerezte meg.
J4F kategóriában Pál István Bence 13. Ladájával, még Csepela Ricsi 22. lett BMW-vel, ám ez a kategória mint tudjuk látványról szól nem az eredményről.
És ha már Ricsi itt szóba került, ő indult S2.0 kategóriában is, ahol már a stopper ellen nyomta a gázt, és a negyedik helyen ért célba.
S1.6 alatt Boros Bernárd Suzukijával a 9. Pöttler Anton Hondával a 10. helyen végzett.
T1.3-ban Kilczin Zsolt második helyet szerzett Toyota Corollával.
T1.6-ban Csincsik Donát a 15., még a Gr. A-s Ladáknál negyedik lett.
T2.0-ban Molnár Feri a 14. helyet szerezte meg, ezúttal a Lada helyett, egy 120D BMW -vel.
Gratulálunk mindekinek, a szervezőknek pedig köszönjük, hogy idén is összehoztak egy ilyen színvonalas és népszerű sorozatot!
Eredmények: http://autoszlalom.hu/eredmenyek/?type=results&id=99