Több nógrádi egység is indult a hétvégi I. Diósgyőr Rally-n, amely az ORB2, ORB3 és Teszt verseny is volt egyben.
A versenyzőknek az első nap a Mályinka, és Bükkszentlászló gyorsokkal kellett megküzdenie, majd másnap az ORB2 és a Teszt mezőnye Bükkszentkeresztre is ellátogatott.
Az ORB3 mezőnyére a szombati nap 4 szakasz várt. A Bódi Gábor – Holtner István kettős Trabantját már a pénteki gépátvételről visszafordították, mondván, hogy a nyomtávszélesítő 1,5cm-el szélesebb mint a megengedett. Micsoda méreg, pedig az eddigi versenyeken jó volt így…
Borza Balázsék bajnoki pontokért jöttek, ami sikerült is. A verseny végén az abszolút 8. , P12 harmadik helyét szerezték meg Buris Istvánnal, és persze a piros kockával. Ezzel a teljesítménnyel a 2023-as ORB3 bajnokság P12 kategóriájának ezüstjét szerezték meg.
Kerekes Bencének az idei Salgó Rally volt élete első ORB3-as versenye, Egerben az utolsó szakaszon estek ki, majd jött a Cered Rally Sprint, ahol megnyerte édesapja navigálásával a kategóriát. Ezt az évet tesztelésre, ismerkedésre szánták, navigátorával Szőllős Róbert Báttyával, így érkeztek a Miskolc környéki legendás szakaszokra, amelyeken még azelőtt sosem versenyeztek. Egy stabilizátor törés kivételével a fehér VFTS hibátlanul működött, kétszer is utolérték az előttük rajtolót, és egy ízben meg is előzték őket. Így értek be az abszolút 11. helyre, ami szintén megsüvegelendő.
ORB2-ben a Kocsis Imre – Bakos István kettős az abszolút 2. helyre hozta be a Citroen C2 R2-t.
A Lőrik László – Zsiga Zsolt páros, a zöld kockával a P13 második helyére érkezett, így 2023-ban is ezen a helyen végeztek a bajnokságban!
A Deli László – Losonczi Csaba – Lada 2107 hármas a Lada Kupa harmadik helyén ért célba.
Gratulálunk!
Fotó: Soltész fotó, Facebook, Bittó Zsolt, Csatlós Norbert, Sykes Photo